Kedd. Mert Rékánál sosem lehet az elején kezdeni, a normális emberek szerinti elején... Igaziból és véleményem szerint, ha nem sablonnak, vagy normálisnak érzed magad, akkor vagy magad: nem-vagy-tucattermék!
Törekedtem sokáig egy lenni a sok közül, mert akkor kevesebb konfrontáció ér, meg hát ugye a tömegeffekt, a lazacozás mekkora "menő". (utálom ezt a szót.) Aztán annyi impulzus ért, hogy kibukott belőlem az EGYÉN. Ez körülbelül olyan érzés lehet, mint amikor megszületsz, és levegőt veszel először, nincs védelem többé...
Hihetetlen nehéz ezt vállalni, a kicsi gyermek, apu-anyu kezét elengedve nagy lesz... Nem bírtam... Belerokkantam, teljesen...
A ló másik fele pokolibb mindennél: belefulladtam magamba. Amúgy is labilis a személyiségem, a szociális munka kihozta belőlem, mert ítélet nélküli csak úgy lehetsz, ha simulsz a partneredhez: elfogadod, fellazítod az előítéleteid.
Tavaly nem tudom hányszor esett szét darabokra a személyiségem, -mint megtudtam ezt hívják érzelmi inkontinenciának-, de annyira új emberek vettek körül, hogy senki nem tudta a restartom(3percig ölelj és ne szólj hozzám :) ) Vagy adj egy raklap dolgot, amiből tanulhatok... :)
Kezdjük összerakni magam...
MI ÉLETEM LEGNAGYOBB DOLOGI DROGJA?
A MŰVÉSZET. Ha művészet, akkor Gyula...
Gyula kinn él Maastrichtban 2hónapja, nem tűnik nagy időnek, tudom.
DE! Ajánlom próbának: idegen ország, nem beszéled a nyelvet, pénz alig és egy kapcsolat, azt is alig ismered... (Románia ez volt nekem, csak szolidabb változatban...)
DE! Ajánlom próbának: idegen ország, nem beszéled a nyelvet, pénz alig és egy kapcsolat, azt is alig ismered... (Románia ez volt nekem, csak szolidabb változatban...)
A kapcsolatom Gyulával, már óvodáskorú, 2008ban egy buliban találkoztunk, azóta is csak Bacchanáliának hívom, ha összerezzenünk...
Kifejezetten nagyon szeretek Vele lenni, mivel előtte nem volt kivel beszélgetnem, -Balázson kívül-, a posztmodernről, hiperrealizmusról, pointilizmus, és amúgy magaskultúrának nevezhető dolgokról... Mindketten csöppet dekadensek vagyunk, érthetetlenek, vitára hajlamosak és egyidősek... Nagy dolgokat képzelünk a világról és magunkról, az elitizmus a vérünket is átfesti kékre...
Tehát, az önbecsülésem visszaszerzésére nagyon jó személy, amellett, hogy a kultúrától abszolút távol került agyam, felszívja és gyakorolja azt a tudást, amit az enciklopédiákkal töltött évek belévertek.
Azt hiszem, hogy tudtam, ha lelépek a buszról Várpalotán, (búcsújáró helyem), elkezdődik az, amire évek óta készülök... Nem bánom! :) Nanny Mcphee...
Az est folyamán rengeteget beszéltünk a múltunkról, barátokról, jövőről, családról, párokról... Egymásról. És, amit nagyon nem szeretek: a VÁLTOZÁS-ról. e-e,nem,nem, nem, soha... Mikor erre jutottunk, nagy csend...
Aznap este nagyon sokszor mondtuk, hogy elmegyünk, ő is, és én is, csak ő tudja hova, én meg érzem. Feküdtünk, zsíros kenyereztünk és a jó kis száraz vörös... Hmm... :)
Kevesen tudják rólam, de perfomance-okkal nagyon szeretek foglalkozni... Ember- és térrendezés emocionális alapokon... (képek nemsokára facebook-on) Valamint zeneterápiás festészettel, improvizatorikus hatások vizsgálata az embereken... Ijesztő és elszántság kell hozzá, hogy ki tudd kapcsolni a környezetet, azaz nem azzal kell foglalkozni, hogy a másik mit csinál, csak festék, a tested és a zene, meg a vászon... Észre sem veszed, hogy táncolsz... :) Szabad lélek szárnyalás, hmm... Tegnap megvolt :)
Az est egyik kedvenc része volt, amikor lefeküdtünk: egy ágy, egy takaró, egy párna... Testvériesen fél éjszaka rajtam volt a takaró meg nálam a párna, aztán átadtam neki, persze abszolút kényelmetlen, de olyan volt, mintha a tesómmal, ikerfelemmel feküdtem volna... Aztán a szokásos reggeli kv és a búcsú.... felírtam szénnel a falra: 2012.01.04. és egy kérdőjelet, elment, de ki tudja mikor jön vissza....
Kifejezetten nagyon szeretek Vele lenni, mivel előtte nem volt kivel beszélgetnem, -Balázson kívül-, a posztmodernről, hiperrealizmusról, pointilizmus, és amúgy magaskultúrának nevezhető dolgokról... Mindketten csöppet dekadensek vagyunk, érthetetlenek, vitára hajlamosak és egyidősek... Nagy dolgokat képzelünk a világról és magunkról, az elitizmus a vérünket is átfesti kékre...
Tehát, az önbecsülésem visszaszerzésére nagyon jó személy, amellett, hogy a kultúrától abszolút távol került agyam, felszívja és gyakorolja azt a tudást, amit az enciklopédiákkal töltött évek belévertek.
Azt hiszem, hogy tudtam, ha lelépek a buszról Várpalotán, (búcsújáró helyem), elkezdődik az, amire évek óta készülök... Nem bánom! :) Nanny Mcphee...
Az est folyamán rengeteget beszéltünk a múltunkról, barátokról, jövőről, családról, párokról... Egymásról. És, amit nagyon nem szeretek: a VÁLTOZÁS-ról. e-e,nem,nem, nem, soha... Mikor erre jutottunk, nagy csend...
Aznap este nagyon sokszor mondtuk, hogy elmegyünk, ő is, és én is, csak ő tudja hova, én meg érzem. Feküdtünk, zsíros kenyereztünk és a jó kis száraz vörös... Hmm... :)
Kevesen tudják rólam, de perfomance-okkal nagyon szeretek foglalkozni... Ember- és térrendezés emocionális alapokon... (képek nemsokára facebook-on) Valamint zeneterápiás festészettel, improvizatorikus hatások vizsgálata az embereken... Ijesztő és elszántság kell hozzá, hogy ki tudd kapcsolni a környezetet, azaz nem azzal kell foglalkozni, hogy a másik mit csinál, csak festék, a tested és a zene, meg a vászon... Észre sem veszed, hogy táncolsz... :) Szabad lélek szárnyalás, hmm... Tegnap megvolt :)
Az est egyik kedvenc része volt, amikor lefeküdtünk: egy ágy, egy takaró, egy párna... Testvériesen fél éjszaka rajtam volt a takaró meg nálam a párna, aztán átadtam neki, persze abszolút kényelmetlen, de olyan volt, mintha a tesómmal, ikerfelemmel feküdtem volna... Aztán a szokásos reggeli kv és a búcsú.... felírtam szénnel a falra: 2012.01.04. és egy kérdőjelet, elment, de ki tudja mikor jön vissza....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése